Pár hete láttuk a közösségi vásárlásnak mondott dolog bemutatkozását a Cápák között elnevezésű befektetőkereső műsorban. Már elsőre sem tűnt értelmes üzleti modellnek, nem is támogatta senki, de mivel a műsor miatt sokan letöltötték, ezért utánanéztünk, hogy mi is ez. Két típusú dolgot találtunk, a nagyon meglepőt és a nagyon nem meglepőt!

A  műsor után belekezdtünk egy kis nyomozásba, ami olyan területekre vitt minket, ahol előtte sosem jártunk és el kell mondjam, hogy mint apa is megviselt a dolog a végére, olyan felismeréseket tettem, aminek látszólag semmi köze az Allyos közösségi applikációhoz, mégis az utána való nyomozás nyitotta fel a szemem az influenszerek okozta elképesztő károkra.

De először itt a videó, 2:26-tól jön Joe

 

A KÉTELKEDÉS

Nem egyből a műsor után kezdtünk el keresgélni a műsorban bemutatott Allyos alkalmazás után. Joe, aki nevén kívül sokat nem árult el magáról a műsorban, nyomott egy standup comedy jellegű befektető kereső showt a Cápák között-ben, ahová állítása szerint a műsor szerkesztői hívták meg. (erről a vlogján beszélt, aminek az összes részét megnéztük végül, értelem jelei után kutatva)

Mivel nem vettük komolyan, csak a stílusa miatt néztük meg többször a a Cápák között 3.részét. Miközben már negyedszerre néztük, valahogy olyan érzésünk lett, hogy oké, irracionálisnak tűnik az egész, de mégis hogy működhet valójában?

Ugye Joe szerint az egész annyi, hogy feltöltesz pénzt az applikációban vezetett számládra, majd befizetsz 1 dollárt arra a termékre, amelyiket szeretnél hazavinni. Többször is befizethetsz egy dollárt, hogy nagyobb esélyed legyen megnyerni a terméket.

Hogy jobban értsd, idézem Joe-t: “Van má egy bót, ahová ha bömész 280 Ft-tal, vagy annyit kapsz vagy vász kicsit oszt kisétálsz egy Porche-val! Ez az Allyos”

Veled együtt többen is elkezdenek 1 dollárokat betenni a termékbe és amikor eléritek a befizetésekkel a termék célárát, akkor rendszer kisorsol 1 győztest, akié lehet a termék végül.

Ha itt megáll a dolog, akkor azt mondjuk sima szerencsejáték. Buktad a pénzt és kész.

De Joe nem állt meg itt. Azt mondta, hogy a befizetésedet nem bukod! A szerencse vagy nyereményjátékon elköltött pénzed átmegy a Marketplace-re, ami egy webshop és ott elköltheted. Ugye milyen jól hangzik? Te sose bukhatsz.

Első kérdés az volt bennünk, hogy mi ebben az üzlet Joe-nak, aki az Allyostól a Facebook vagy legalább az Airbnb által elért népszerűséget várja, világszerte! Emiatt is kért több, mint 1 milliárd forintot a befektetőktől, 5 % részesedésért. Tehát Joe szerint ez egy 20 milliárd Ft-os üzlet!

 

A KERESÉS

Rékerestünk az Allyosra, meg Joe-ra a neten. Az Allyos egy már működő dolog, van honlap és van működő applikáció, ahol futnak a nyereményjátékok és működik mellette a webshop is. A hibrid megoldás, ahogy Joe is mondta.

Joe-ról egyelőre semmit nem találtunk, tehát a rendes nevét sem, csak a Joe Bitter-t. Az Allyos adatvédelmi nyilatkozata és ÁSZF-je angol nyelvű, de ezekben semmi konkrét cégadat, tehát nem is GDPR kompatibilis. A honlapon találhatunk amerikai, ír, szingapúri és magyar címeket, de hogy ezek ott mik, semmi információ.

Annyit tudtunk meg, hogy az Allyos International & Allyos Europe KFT üzemelteti. A Facebookon van angol és magyar nyelvű oldala is.

Na nézzük az applikációt, amire Joe állítólag már, több mint 100 millió Ft-ot elköltött. Az alkalmazás megnyitása után betöltődnek az épp futó nyereményjátékok, vagy ahogy Joe hívja közösségi vásárlási lehetőségek. Nekem már az is furcsa, hogy nem dollár jel, hanem valami mismásolt dollárjelre emlékeztető devizajel van a hagyományos dollárjel helyett a nyereményjátékoknál. Itt láthatod amúgy, hogy mennyi ideig szállhatsz be a nyereményjátékba, és hogy a termék árának hány %-a jött már össze. Ja és angol nyelvű az egész.

A bal felső sarokban van egy % jel, arra kattintva lehet belépni a webshop részbe. Itt 8%-66% közötti kedvezményekkel lehet vásárolni. Van egy listaár, ebből lejön a kedvezmény, ennyiért veheted meg. Megvan határozva, hogy a nyereményjátékokon felhasznált pénzedből (amivel nem nyertél) itt mennyit használhatsz el.